Annyira nem is volt nehéz, leszámítva azt, hogy a helyi tulajdonosok több, mint furcsák. A legnehezebb feladat, kijutni egyáltalán. Sosem hívnak vissza, levélre nem reagálnak, nem jönnek el a találkozóra, volt, akinek egy hétig könyörögtem időpontért, sosem ért rá, majd közölte, hogy eladta. Ajánlatot tettünk egy házra, igazán előnyöst, erre ő még hirdetné, és azt sem tudja mikor akar elköltözni, talán egy csak év múlva. Köszi. A másik ház, amiről korábban már írtam, minden levélre két hét múlva válaszolt. Teljesen meglepődtek szerintem, hogy mire kitalálták, hogy mégis eladják nekünk, mi már foglalót tettünk le egy másikra. Az sem indult egyszerűen, vagy egy hét múlva hívtak vissza, hogy volt egy nem fogadott hívásuk, viszont utána felpörögtek az események. Még aznap kimentünk, és azt éreztük, megérkeztünk. Persze még egyszer szemrevételeztük egy szaki baráttal, de alapvetően biztosak voltunk a dolgunkban.
Még nem fogtam fel, hogy már majdnem van egy házunk, gondolom a birtokba adásnál pisilem majd össze magam.
Nagy munka lesz, hozzá kell építeni egy cseppet. Az építész már gondolkodik, vakarja a fejét, mi lepkehálóval kergetjük a mestereket, és már előre félek az ügyintézőktől, de teszek rá, van egy házunk!!!
Jó helyen van, azon a környéken, ahová vágytunk, a kert romantikus, és a két szomszédot úgy hívják, mint engem. Az egyiknek már a be is mutattak, a másikhoz meg útmutatót kaptam. A tulajdonos nagyon kedves hölgy, külön öröm, hogy nem valami kőbunkótól kellett vásárolnunk.
Annyira izgi, hogy mindjárt eszem vesztem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: