Lassan a végére érünk a lakáseladásnak, és kezdődhet leendő otthonunk megtalálása. Most már nem csak a hirdetéseket bújom, hanem terepre is kimerészkedem. Az összes portálról özönlenek a hirdetésfigyelők, kétnaponta portyára megyek eladó táblákat vizslatni, és a környékbeli őslakosokat is csatasorba állítottam. Minden nap mást gondolok, ami az egyik nap tetszik, másnapra tuti kihúzom, mert azt olvastam, hogy azon a részen büdös van mondjuk. Figyelem hol tartanak állatot, magasfeszültség nehogy legyen, hangos kutya kihúzva, intim legyen a kert, a szomszéd is fontos, jó legyen az alap, fusimisi ott rohadjon meg, ahol van, és mindez egy 1.3 km sugarú körön belül, melynek középpontja egy konkrét vonatállomás. Ennyi.
Találtam is egy kis házat, ami szinte az összes paraméternek megfelel, leszámítva, hogy minden kisebb benne, mint szeretném, teljesen szét kell verni, tető le, de nagyon megtetszett egy zugja. A kertben, ami a terasz lenne, egy kis mediterrán tavernaszerűséget vizionáltam, virágokkal, fehér fallal, színes ablakokkal, macskakővel. Csodásan megcsinálnánk, ha megkapnánk annyiért, amennyit megér nekünk, ami természetesen köszönőviszonyban sincs a tulajdonos elképzelésével. Tegnap, megírtam nekik az ajánlatunkat, azóta síri csend és hullaszag. Szerintem elájultak. Addig is, míg a válaszra várunk, konyhát nézegetünk, hogy teljen az idő. Elszaladtunk az Ikeába is, ahonnan csupa hasznos holmival tértünk haza, szívószál, stampedlis pohár, és alma illatú gyertya.
Szagról és a hulláról jut eszembe egy tegnapelőtti hír, hogy az árverésen vett lakásban, az új tulajdonos egy mumifikált tetemet talált. Csak 8 évig nem nyitotta rá senki az ajtót. Azt mondták a szomszédok, hogy ritkán járt ki, ami szerintem pozitív, egy hulla ne mászkáljon. Biztos, ami biztos, konkrét ajánlat előtt, mindent alaposan megnézek majd, nehogy így járjak.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: