Még siheder koromban cukrásznak készültem. Nem lettem végül az, de nem érzem kidobott időnek azt a két évet. Sok barátot szereztem, és remekül eligazodom a konyhában, amit anyutól biztos nem tanultam volna meg, mert ő még a mirelit dolgokat is el tudja rontani rosszabb napokon. A tanév rendje szerint egy hétig suliban voltunk, egy hétig pedig gyakorlaton, de a gyakorlati hétből egy nap az oktató kabinetben telt. Utóbbiban év végén vizsgázni kellett gyakorlatból. Ez normál esetben úgy zajlott, hogy tételt húztunk, és értelemszerűen, ami azon szerepelt, el kellett elkészíteni. Az oktatóink úgy gondolták, hogy nagyon rendesek lesznek, így csak egy tételt húzzon ki valaki, és mindenkinek azt kell megsütnie. Izgatottan adtuk már nem tudom ki kezébe a sorsunkat, de gyorsan kedvünket vesztettük, amikor megláttuk a feladatot. Képviselőfánk. Banyek. Erről legyen annyi elég, hogy macerás elkészíteni, ellenben könnyű botrányosan elrontani. Persze haragudtunk a tétel kihúzójára, de nem volt mit tenni, dohogva nekiálltunk. Az oktatók egy idő után magunkra hagytak, a tételeket pedig ott felejtették a pulton. Már nem emlékszem kinek jutott eszébe megnézni őket, de arcul csapott a felismerés, az összes cetlin képviselőfánk szerepelt. Esélyünk sem volt egy könnyű piskótára, vagy linzerre. Nagyon felháborodtunk, azt gondolom joggal, de még sem tettünk semmit. Megcsináltuk a magunk fánkját, ki így, ki úgy, és a világ felé kussoltunk.
És ezt mindenki értse úgy, ahogy akarja.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: