A kettes lakás általam ismert első lakója a bűbájos Zsófi néni volt. Korát nem tudtuk, de biztosra veszem, hogy kilencven közeli lehetett, jó sokáig. Apró, töpörödött, nagyon helyes nénike volt. Kedvelt minket, mi is őt. Perlekedett ugyan, hogy nem tartjuk rendben a kertünket, aztán időről időre megcsinálta inkább, de hát most sem vagyok egy botanikus, hát még fiatalon. Volt egy nagyon szép macskája, aki valamiért nem nőtt meg. Néha beszökött hozzánk, de nem volt tolakodó. Aztán egyszer szőrén szálán eltűnt, és kicsit később meghalt Zsófi néni.
Egy rokona örökölte meg a lakást, nevére már nem emlékszem, de legyen mondjuk Éva. Évának furcsa foga volt, ettől érdekesen beszélt, rengeteg sprődnek látszó haja pedig külön életet élt fején. Éva egyedül nevelte három gyermekét, egy tizenéves lányt, és egy égetni való fiú ikerpárt. A kölykök miatt mindig szabadkozott, de mivel nagy a stressztűrőképességem, nem volt problémánk. Aztán egy szép reggelen bekopogott, hogy örökölt egy házat, így a kis lakást eladná. Kell-e? Kellett. Összekapartuk az árát, és megvettük. Arra nem volt pénzünk, hogy csináljunk vele valamit, de az volt a terv, hogy majd összenyitjuk a másikkal, idővel.
Egy barátunk költözött be ideiglenesen, majd jól nem fizette a számlákat. Ezek után kicsit félve adtunk fel hirdetést az expresszbe, hogy bérlőt keresünk. Egyből jelentkezett egy srác. Kigyúrt cigányfiú, tele tetoválással, leginkább behajtónak nézett ki, de amikor megszólalt, levett a lábunkról. Nagyon rendes volt, nem bántuk meg. Ha csaj volt nála, akkor három napig ki sem jöttek a lakásból, csak annyira, míg átszalad a közértbe pezsgőért napi 4-5 alkalommal. Egyszer átjött megkérdezni, hogy nem hangos-e a mosógép, mert ha igen, akkor hanyagolja. Nem tudom miből élt, de a kocsija mindig tele volt kamu Boss ingekkel, ezért is keresett olyan lakást, ahol be tud állni az udvarra autóval. 2-3 évig lakott ott talán, aztán továbbállt.
A lakás megint üres maradt, de nem is volt baj, mert lassan szükségünk lett rá, hiszen bővült a család. A szétverés előtt még tartottunk egy nagy bulit, konkrétan az esküvőnket. Hirtelen ötlet volt, csupán a hitel miatt akartunk összeházasodni, amit végül nem vettünk fel, és bár 12 éve voltunk akkor együtt, és hat hónapos terhes voltam, Pasas úgy adja elő, hogy bepaliztam. Nem akartunk semmi felhajtást, csak összeházasodunk két tanúval, vacsora anyósnál és kész, azonban fellázadtak a barátaink. Szerdán meggyőztek, hogy mégis legyen buli szombaton, mert ezt nem tehetjük meg. Megbeszéltem a szomszédokkal, hogy szombaton kis mulatság lesz az udvaron, természetesen ők is jöjjenek. A kis bulin azt hiszem több, mint 100-an voltak, és reggel fél hétkor ment el az utolsó vendég. A barátainktól kaptunk egy mosogatógépet, és minden szomszéd vett nekünk egy pataki tálat.
Maga az esküvő is emlékezetes volt, az anyakönyvvezető végig röhögte az eseményt. A fotósunk még nem józanodott ki a legénybúcsú után, így az aláírás perceket vett igénybe, mert azt hajtogatta, hogy várjál még nem éles. Pasas tanúja kerekesszékes, ő Forrest Gumpot játszott, ami abból állt, hogy minden fotóba begurult vidáman integetve, valamint folyamatosan hülyeséget beszélt. Az én tanúm elfelejtette a virágot, ezért hirtelen szerzett érdekes csokorral állított be. Én bepisiltem a röhögéstől, de ez nem csak szófordulat, hanem tényleg. Kifelé Forrest beütötte a kezét, dőlt a vér, majd közölte a következő csoporttal vérző kezét feltartva, hogy vigyázzanak, ma nagyon szigorú az anyakönyvvezető. A buli szenzációs lett, a mai napig, ha szóba kerül, mindenki a homlokára csap, és felröhög az emlékektől. A fotósunk videót is készített, ezt hosszas könyörgés után kb. öt év múlva kaptuk meg. Izgatottan ültünk le megnézni, kukorica bekészítve, ahogy kell. A videó feltette a koronát az egészre. Öt perc az egész, és szerintünk nem is a mi esküvőnk. Néha felbukkanunk ugyan, de tele van idegen emberekkel. No, hát ennyi a kettes a lakás története.
😀