Tegnap két dologra kaptam fel a fejem a rádióban. Az egyik, hogy az utasok panaszkodnak a tömegközlekedésre, hogy csúcsidőben nagyon zsúfolt, és sokszor fel sem tudnak szállni a kiválasztott eszközre. Mi volt erre a válasz? Nem jó a helykihasználásuk! Aztán persze még magyarázták, hogy a járatok csak 70 %-ban telítettek, mert az utasoknak vannak kedvenc ajtóik, és ahhoz ragaszkodnak. A fene a jó dolgukat. Rég nem közlekedem tömegen, de emlékeim szerint egy busz egész jól látható úgy egészében, szerintem senki sem játszik kiszámolóst az ajtókkal, a metrónál meg nincs idő végig szaladni a tömegben, hogy hova lehet még bepréselni magunkat. Gyerek1-gyel elmókázgattunk, hogyan lehetne helytakarékosabb, Laokoón csoportot alkotva teszteltük, hogy ha csak ő kapaszkodik erősen, meg mondjuk ketten még belé, akkor valóban sokkal kisebb helyet foglalunk, de mondjuk az ülők ölébe is ülhetnének páran.
A másik történet egyáltalán nem vidám, az Önindítóban a családon belüli erőszak volt a téma. Nem hallottam az egész műsort, de érdemes meghallgatni, ha valahol megtalálható. Elképesztő számok vannak, és ez biztos több is, mert az emberek hallgatnak. Volt egy betelefonáló is, aki 20 éven keresztül tűrte a bántalmazást, és csak azért lett vége, mert meghalt a férje, és nem, nem ő ölte meg. Szavakat sem találok. Mi, akik normálisan élünk, el sem tudjuk ezt képzelni, miérteket és okokat firtatunk, kételkedünk és nem értjük. Belegondoltam, hogy milyen lehetőségei vannak azoknak, akik kilépnének ebből. Egy bőrönddel és gyerekkel világgá mennek? Felszámolnak mindent? Ki védi meg őket? Munka, lakhatás, élet? Legtöbbször a félelem és szégyen miatt titkolják. Nagyon remélem, hogy az ismerőseim között senki nincs ilyen helyzetben, ha mégis, könyörgöm, szóljon, kérjen segítséget.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: